Fájdalmasan szép második maratonom

Március 23-án megvolt a MaratonFüred. Teljesen más jellegű élményben volt részem, mint ősszel a Budapest Maratonon, de ismét egy életreszóló élménnyel gyarapodtam. Ez a maraton nagyon tanulságos volt számomra és bőven adott átgondolnivalót. Az első fele örömteli és lelkes szárnyalásról szólt, míg a második fele fájdalmakról, kitartásról, önuralomról és akaraterőről. Minden benne volt, ami a hosszútávfutást olyan csodálatosan sokoldalúvá, széppé és egyben küzdelmessé teszi.

A feladat adott: Juss el A-ból B-be! Futva...

Bár még nem szültem, ismét az jut eszembe, hogy a maratonfutás a szüléshez lehet hasonló: hosszas felkészülés, türelmes-türelmetlen várakozás, fájdalmas erőfeszítések után célba érünk, majd a siker okozta boldogság és büszkeség csaknem rögtön feledteti a fájdalmakat, amelyek már csak homályosan maradnak meg valahol az emlékezetünkben.

Ez a maraton merőben más volt mint az első: az első maraton egy euforikus szárnyalás volt egy sík, jól ismert terepen, gyönyörű napsütéses időben, ahol az út szélén a csodálatos szurkolóim szorítottak és adták kezembe a frissítőt. Ennek a második maratonnak azonban csak az első fele vagy a háromnegyede volt örömfutás, mert az utolsó negyed a gyötrő térdfájdalom miatt nyögvenyelősre, küszködősre sikerült. Életemben talán először suhant át a fejemen, hogy előfordulhat, hogy fel kell adnom a versenyt, mert néhány kilométeren át olyan szintű térdfájdalom gyötört, hogy kezdtem komolyabb problémára gyanakodni. De ez csak átsuhant a fejemen. Valójában most is az volt bennem,hogy célba kell érnem, mert engem olyan fából faragtak, hogy ha kell, akkor térdencsúszva, de valahogy akkor is elérem a célvonalat. (Ld. a Fuss,dagi, fuss című gagyi filmet a maratonról.:-)

Maraton előtti napon

Már előző délután leutaztunk húgommal (szárnysegédemmel, szurkolómmal, pszichológusommal) Badacsonytomajba. Pesten, amikor a pályaudvaron dideregve a vonatra vártunk, úgy fújt a szél, hogy levegőt is alig kaptunk. Badacsonytomajon sem volt jobb a helyzet. Rettentő hideg volt, amit az erős szél miatt még hidegebbnek éreztük. Azért mégis sétáltunk egy nagyot, felmértük a terepet, majd jól átfagyva beültünk vacsorázni egy étterembe, ahol egy kis badacsonyi bor segített felmelegedni. Beszélgetés közben vissza-visszatértünk arra, hogy bárcsak elállna a szél, mert a futók számára talán a ez a legkellemetlenebb természeti elem. Inkább legyen hideg vagy essen a hó vagy az eső, csak szél ne legyen... Elképzelni sem tudtam, hogy hogy fogom ilyen szélben teljesíteni a 42 km-t. Közben a távolban családi imahadjárat is indult, hogy álljon el a szél másnapra...

Maraton napján, reggel

Reggel az első dolgom persze az volt, hogy csekkoljam az időjárást. Kiléptem a panzió hátsó ajtaján és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szél teljesen elállt. Néhány fok volt csak ugyan, de ez már nem tűnt olyan vészesnek a szélcsendben. Alig akartam elhinni, hogy a sok ima célbaért. Eszünkbe is jutott a bibliai történet, amikor Jézus lecsendesítette a vihart a tengeren. Ráadásul sem a hó, sem az eső sem esett aznap: a maraton előtti és utáni napokban viszont annál inkább!

Valami ilyesmi történt a Balatonnál is :)

Mivel le akartam adni a szervezőknél a táskánkat és az egyéni frissítőimet, már elég korán ki kellett mennünk a rajtterületre. Ez nem volt kellemes, mert az alatt az egy óra alatt a hidegben nem sikerült igazán jól bemelegítenem. Talán ez is probléma volt később.. Ráadásul ezúttal kevés mobilvécét tettek ki a szervezők, és nagyon lassan ment a sor. Néztem a vécéből kilépő futókat, és megállapítottam, hogy nem csoda, ha ilyen lassan haladt a sor: néhány futó úgy nézett ki, mint egy asztronauta, akin száz speciális ruharéteg, különböző tartályok és kulacsok lógnak a túlélés érdekében. Na ezt lehámozni magáról a kék mobilvécében, majd ugyanebben a sorrendben ismét magára aggatni ezeket a karácsonyfadíszeket kellékeket valóban elég időigényes... Én nem voltam ilyen körülményes: a szokásos téli futóruházat, két csomag papírzsepi betűzve a ruha ujjába, MP4 lejátszó, karóra (de minek??) és a zsebemben egy PowerForce és pár OxShock a későbbiekre egy kis teljesítményjavítónak.

A maraton

És kevéssel tíz óra után elindultunk! Ezúttal viszont nem cipőfűzőre fűzhető chipet kaptunk, hanem az ujjunkra húzható dugókát, amit a rajtnál, 1/3-nál, 2/3-nál és a célban le kellett csipogtatni. Ettől persze valahogy összekavarodtam és elfelejtettem elindítani a stopperórámat, csak pár perccel a rajt után jutott eszembe. Így már alapból lőttek a pontos időmérésemnek és az egyenletes tempónak. Ráadásul csak 5 kilométerenként volt csak jelzés kitéve, de ebből nekünk, maratonistáknak 1,4 km-t le kellett vonni, mert a tábla a szupermaratonista társak számára mutatta a kilométereket. Kiszámolgattam ugyan előző nap, hogy a kilométerjelzéseknél időben kb. hol kéne lennem, de  ez aztán fullra összekavarodott így, hogy még az órát csak később indítottam el...

Tehát normális idő- és távmérés nélkül futottam. Úgy saccolom, hogy még a betervezett és alapból is túl ságosan nagyképű időeredményemet is túlszárnyaló részidőket produkáltam az első 10-20 km-en. Örömmel és gyorsan futottam. Úgy éreztem, nagyon kipihent vagyok, a szénhidrátfeltöltés megvolt, sokat ittam, a térdemmel hónapok óta nem volt semmi baj. Jó volt újra futni – hisz bevallom, a rövid átmozgató futásokat kihagytam az előző héten a rossz idő miatt- , élveztem, hogy ismét maratont futok, közben jó zenét hallgatok, nézelődök és időnként a csodálatosan sejtelmes színekben tündöklő Balaton is kibukkant.

A Balaton induláskor

Igaz, összességében nem sokszor volt alkalmunk megpillantani a Balatont. Ez elég nagy csalódás volt. Úgy képzeltem, hogy majd szinte végig látjuk a vizet és gyönyörködhetünk a magyar tengerben. Ehhez képest azonban többnyire a házak között, az országút mentén, a parttól jóval beljebb futottunk. És szinte nem is láttuk a Balatont... De ez van, el kell fogadni, gondoltam. Futottam, futottam, zenét hallgattam, majd féltáv után valahol (kb. 24. km-nél) bevettem a kis koffeintablettámat (PowerForce) és egy kis OxShock-ot, hogy új lendülethez jussak és jobb oxigénellátottsághoz. Kissé fájt a jobb bokám, ami felsugárzott a sípcsontomba. Ilyet korábban nem tapasztaltam, így csodálkoztam. De ez még kibírható fájdalom volt. „Ezt még valahogy ki lehet bírni a végéig” – gondoltam, bár időnként kísérteni kezdett két ijesztő szó: „fáradásos törés”... De aztán hála Istennek, ez a fura fájdalom elmúlt.

Sem fizikálisan, sem mentálisan nem éreztem magam fáradtnak, amikor 29. kilométer körül váratlan probléma merült fel. Nem, nem a híres maratoni fal, legalábbis én nem annak nevezném, mert az izmok, a tüdő, a lelkesedés, minden jól működött, kivéve a térdemet... Olyan térdfájdalom jelentkezett, ami egyre jobban gyötört, ráadásul a sok kisebb-nagyobb emelkedő és lejtő csak fokozta a fájdalmat. Odáig jutottam, hogy már sántikálva futottam, majd meg-megálltam, óvatosan nyújtottam egy kicsit, sétáltam egy keveset, majd újra és újra megpróbálkoztam a kocogással. Nagyon nehéz kilométereket kellett így letudnom. És természetesen csalódott voltam. Közben megállapítottam, hogy a tünetek az iliotibiális szalag szindrómára utalnak, aztán pedig azon agyaltam, hogy ez mért történhetett meg. Arra jutottam, hogy sok komponensű a dolog, de legfőképpen mégis két dolog okozta: bár a téli edzéseken megszokott tempóm jóval lassabb volt, mint az első maratoni tempóm, én hülye fejjel mégis arra pályáztam, hogy megjavítom az első maratoni eredményemet, vagy legalábbis hasonló eredményt érek el. (Szóval olyan 3 óra 45-50 perc közti időt.) Abban bíztam, hogy rengeteg kilométer van a lábamban és a térdemmel hetek, hónapok óta nem volt jelentősebb gond. Talán nem is lett volna baj, ha nem éppen egy számomra teljességgel szokatlan, dimbes-dombos terepen akarok javítani az időmön, ahol már az elején is egy akkora dombra kellett felfutni, hogy már az is nagyon igénybe vette a térdemet (persze a világért nem álltam volna meg). Tehát  jól elfutottam a maraton első felét, méghozzá egy számomra kicsit nehéz terepen – összességében ez okozhatta később a térdproblémát és a nehéz kilométereket.

Semmit nem tehettem az imádkozáson kívül. Mostanában megnéztem pár futós filmet, köztük a „Maraton a csodáért” (Saint Ralph) című filmet. Ebben az egyik atya mond valami olyat a futó srácnak, hogy „a legtöbb maratonista körülbelül 20 mérföldnél (= 32 km) elkezd imádkozni, hogy bárcsak kapna valamiféle segítséget”. Hát én is így tettem. És ismét csoda történt: a küszködős 5-6 kilométer után egész jól elmúlt a térdfájdalom és az utolsó 6-7 km-t szépen le tudtam futni (kocogni). Gondolatban ismét a jól megszokott margitszigeti futópályán róttam az utolsó körömet és elképzeltem, hogy most vagyok a kis állatkertnél, most a kolostorromnál, most az Árpád-hídnál, most a kör ¾-énél, most pedig feltűnik ismét a Margit-híd... Ez segített valamelyest, de mondanom sem kell, hogy hosszabbnak éreztem a távot, mint 42 km és alig vártam, hogy beérjek a Tagore sétányra. El se hittem szinte, hogy vége van és ismét megcsináltam! Ezúttal 4 óra 8 perc alatt.

Maraton után

Az érmet a nyakamba akasztották, az időmérő dugókát elvették, a befutócsomagot a kezembe nyomták és mehettem a dolgomra.... Azazhogy Mártihoz, aki megölelt, gratulált és vigasztalt az első pár pillanatban, amikor még gyorsan hüppögtem kicsit az átélt megpróbáltatás miatt. (Az első maraton után is könnyes lett a szemem, de akkor csak a túlcsorduló öröm okozta.) De ez csak pár pillanat volt, utána már ömlött belőlem az élménybeszámoló és már szinte el is felejtettem a kiállt fájdalmakat.

A második maratoni érmem

Aztán egy jéghideg sátorban, ahol semmi fűtés nem volt, száraz ruhába öltöztem és elindultunk éttermet keresni. Találtunk egy jó kis helyet a sétány végén, ahol az ablakhoz ültünk és bámultuk a csodálatos színekben pompázó Balatont, nagyot dumáltunk és nagyot ebédeltünk. Utána még mászkáltunk egyet a mólón, fényképezkedtünk, nosztalgiáztunk, hogy milyen volt gyerekként itt nyaralni Füreden. Nagyon hideg volt, még mindig csak úgy három fok, mint egész nap, mégis nagyon jó volt ez a kis séta. Utána egy borozóban zártuk a napot, ahol kellemes füredi bort iszogattunk, míg megjött értünk a férjem.

Utána természetesen még napokig csak a maraton járt a fejemben, igaz, már nem volt olyan hatalmas és euforikus élmény, mint az első. Hiszen nagy távokat futottam le már a verseny előtt is edzésképpen. Csak azt lazán, lassabban, szinte szórakozásképpen. Ez meg most egy versenyszituáció volt (verseny magammal), amit úgy tűnik, eléggé elrontottam az elején, de végül hála Istennek mégis ki tudtam hozni a helyzetből a maximumot. Ezt az érmet utána napokig magammal hordtam, mert nagyon jó érzés volt arra gondolni, hogy nálam van a tárgyi bizonyítéka annak, hogy másodszor is maratont futottam, amire büszke lehetek, mert komoly teljesítmény. És bár küzdelmes volt a verseny utolsó negyede, azt sem felejtem el, hogy az első fele milyen jó kis örömfutás volt.

Ez volt tehát a keserédes élménybeszámoló a második maratonomról. Igen, olyan ez a maratonfutás, mint a legfinomabb étcsokoládé: egyszerre édes és keserű, de mindenképpen egy  tömény élménybomba, ami fantasztikus utóízt hagy maga után és alig várod a következő kockát (táblát)... Bárcsak újra maratont futhatnék! :)))

Hát nem gyönyörű? :)

Futás és dohányzás

Istenkáromlásnak tűnik egy lapon említeni a futást és a dohányzást. Mert az is. De bármilyen hihetetlen, vannak futók, akik dohányoznak (ha nem is gyárkéményként) és vannak dohányosok, akik futnak (ha nem is olyan sokat). Nagyon szégyellem, de mégis bevallom: én mindkét csoportot erősítettem egy darabig: régen évekig cigiztem és mellette néha eljártam futni. Majd leszoktam, de négy év szünet után pár hónap erejéig visszatért a függőség. Mellette folytattam a futást, de egyre gyengébb lett az immunrendszerem, rosszabb lett a közérzetem, többször megbetegedtem, a tüdőmmel és a térdemmel gondok voltak, satöbbi. Aztán abbahagytam a bagózást és most jobban esik a futás, mint valaha. Utánanéztem, hogy miért óriási baromság cigizni, ha a futás az életed része. Ezzel a bejegyzéssel a dugiban cigiző futótársaimnak, sorstársaimnak szeretnék segíteni, akik titokban a netet böngészik...

Arra próbálok meg rávilágítani, hogy a dohányzás feltehetően még többet árt a futóknak, mint másoknak, ezenkívül a futóteljesítményt is nagy arányban rontja.

Mért ne legyél „dohányos futó”?

Oxigénhiány és emiatt rosszabb izomműködés

Az oxigén a tüdőből a vérbe jut, a vérből pedig az izomsejtekhez. Elengedhetetlen az izmok munkavégzéséhez, de: a belélegzett cigarettafüstben található szénmonoxid 300-szor könnyebben kötődik az oxigént szállító hemoglobinhoz, mint maga az oxigén. Ha a hemoglobinhoz szénmonoxid kötődik, akkor már nem képes oxigént felvenni. Tehát a hemoglobin-molekulák egy jelentős része nem áll rendelkezésre az oxigénszállításhoz, mert lefoglalja a szénmonoxid szállítása. Ráadásul a szénmonoxid nagyon lassan szabadul fel a hemoglobinból, akár egy nap is kell az utolsó cigi elszívása után az oxigénszállítás normalizálódásához! Ezért a dohányosok szervezetében oxigénhiány uralkodik, pedig az elengedhetetlen lenne a szervek és izmok megfelelő teljesítményéhez, vagyis a lehető legjobb sportteljesítményhez.  Két hasonló adottságú és edzettségű dohányos futó közül a dohányos jóval hamarabb fullad ki és hamarabb éri el az anaerob küszöböt, mint a társa.

Gyengébb tüdőkapacitás

Mind a dohányosok, mind a sportolók esetében megnő a tüdő térfogata. Csakhogy a bagósok esetében nem a hasznos kapacitás nő, inkább kóros tüdőtágulatról beszélhetünk: lehet, hogy a tüdő össztérfogata nő, azonban a sejtes elemek nem pótlódnak, helyüket levegő tölti ki. Így kevesebb lesz az oxigénfelvételre szánt tüdőfelület, légszomj jelentkezik. Ezenkívül a kátrány mint égési melléktermék lerakódik a tüdőben, tovább csökkentve a levegő helyét. A dohányzók ezenkívül krónikus nyálkaképződést okoz a nyálkahártyákon: a normális nyálkaképződés duplája is lehet, ami a légutakban felgyűlve akadályozza a légzést. A maximális oxigénfelvétel egy dohányos futónál 10-15%-al is csökkenhet, ami nyilván hasonló mértékű teljesítményromlást idéz elő.

Komment: nem meglepő, hogy ebben a pár hónapnyi cigizésben újra szúrni kezdett a tüdőm, amire évek óta nem volt példa. Volt, hogy már tényleg csak csigatempóban totyogtam, hogy ne szúrjon annyira. Ráadásul, mint régen, amikor még nagy dohányos voltam, voltak bizonyos szúró  pontok a tüdőmben, amiket újra és újra éreztem. A légcsövemnek is csak ártott természetesen, az ember szinte érzi, hogy valami ott is lerakódik, ami csak akadályoz a levegővételben, amire pedig annyira nagy szükség van futás közben.

Gyengébb szívkapacitás

A nikotin stimuláló hatása miatt a dohányosok szívverése akár 30%-kal is gyorsabb, mint egy nemdohányzóké. A felgyorsult szívverés miatt több energiát használ el a szervezet, ami hamarabbi elfáradáshoz vezet.

Gyorsabban terjedő mérgek

Mivel sportolás után magasabb a pulzus, gyorsabb lesz a vérkeringés, a tüdő és az erek kitágulnak,  anyagcsere. Ezért ha futás után gyújt rá valaki, akkor a cigifüstben lévő méreganyagok sokkal gyorsabban fognak szétterjedni a szervezetében, mintha csak „szimplán” cigizne. Sokan annyit tudnak a cigizésről, hogy nikotin (azaz drog), kátrány, és szénmonoxid jut a szervezetbe. Az igazság az, hogy összesen 4000-féle (mások szerint 4800-féle) káros anyagot mutattak ki a cigifüstben. Csak néhány példa: benzol, ammónia, hidrogén-cianid, aceton, bután, formaldehid, alumínium, arzén, szilikon, ólom, higany, ecetsav, etanol, metanol, stb. A 4000 anyag közül 250 súlyosan mérgező és rákkeltő.

A káros szabadgyökök szaporodnak

Megerőltető, hosszú edzés, sportolás során fokozódik a szabad gyökök száma, amelyek rákkeltőek lehetnek. Ezért a hosszútávfutóknak és más sportolóknak már alapból nagyobb a vitamin- és ásványianyag-szükséglete, hogy ezekkel az antioxidánsokkal a szervezet semlegesíteni tudja a szabadgyököket a szervezet. Köztudott, hogy a dohányzás miatt is rengeteg szabadgyök képződik a szervezetben. (Ezért van az, hogy a dohányosoknak is sokkal nagyobb a vitamin-, különösen a C-vitamin-szükségtele, mint az átlagembernek.) Tehát az intenzív sportolás és a dohányzás együttesen azt jelenti, hogy duplán terheljük a szervezetünket szabadgyökökkel. 

Komment: Míg tavaly télen – ami a mostaninál sokkal hidegebb volt – egyszer sem lettem beteg, egy picurkát sem fáztam meg, akármekkora mínuszban futottam (-10 alatt is), addig idén, az enyhe tél során kétszer fáztam meg brutálisan, mert totálisan kiütöttem a cigivel az immunrendszeremet. A dohányzás kiszivattyúzta a szervezetemből a fontos vitaminokat, anyagokat és hiába szedtem be a bogyókat, hogy pótoljam, az már nem tudott úgy hasznosulni.

Súlyos betegségek:

Az előbbiekből akár az is következhet, hogy egy cigiző sportoló még inkább ki van téve a sokszor a dohányzásból eredeztethető betegségeknek: tüdőrák, érszűkület,  infarktus, tüdőgyulladás, idült hörghurut, szájüreg-, a torok- és a gégerák, méhnyakrák, trombózis, gyomorfekély, gyomordaganat, lábfekély, magas vérnyomás, csontritkulás, ízületi gyulladások, fogamzóképesség csökkenése mindkét nemben, terheseknél a vetélés, koraszülés, fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázata.

Komment: A futás szempontjából a fentiek közül különösen a különféle tüdőbajok, az ízületi problémák, csontritkulás hangzik rosszul, de persze a többi is… Biztos vagyok benne, hogy az én ízületi problémáim is részben a cigizésre vezethetők vissza. Vagy legalábbis a súlyosbodásuk. Maraton előtti hónapokban és utána is sokáig eléggé küszködtem térdfájdalmakkal, amiknek csak részben lehetett az az oka, hogy egy-egy hosszú edzéstávot esetleg felkészületlenül teljesítettem. Másik részben viszont arról lehet szó, hogy a cigizés kiürítette a vitamin- és ásványianyag-készletemet, ami ráment az ízületekre, porcokra is. Hiszen csak ez alatt a pár cigizős hónap alatt voltak ilyen problémáim. Előtte és utána nem…

Gyógyulási lehetőségek:

Ha csak azt tart vissza, hogy hízni fogsz, akkor: tedd le a cigit, egyél sokat és fussál rengeteget! Ne félj, nincsen dagi hosszútávfutó! A leszokás három lépése: futás, futás és futás! Hiszen a futás ugyanúgy boldogsághormonok termelődéséhez vezet, mint ahogy a nikotin is dopamint szabadít fel, kellemes, örömteli élményt nyújtva. (Pont ez vezet függőséghez.)

Ha ennél többről van szó, ha a cigi már a napi rutin, a bulik, beszélgetések, stresszoldás megszokott része, akkor a biorezonanciát javaslom. A fizikai tüneteket egycsapásra megszünteti, így nem lesznek olyan elvonási tünetek, pl. fejfájás, émelygés, nyugtalanság, izzadás, idegesség. Minimális elhatározás kell csak hozzá. A dolog működik: az első biorezonancia után négy és fél évig voltam tiszta. Visszaestem pár hónapra, de januárban újra elmentem biorezonanciára anélkül, hogy hittem volna, hogy egycsapásra le tudom tenni a cigit. De le tudtam tenni és szinte megutáltam a cigit, amire eddig nem volt példa. A biorezonancián csak azok a dohányosok röhögnek, akik még nem próbálták ki. Csak legyintenek, hogy hülyeség, kamu, placebó, aztán folytatják az önmérgezést, majd meghalnak rákban.

Érdemes a netet is böngészni a cigizéssel kapcsolatban: minél többet tudunk róla, annál inkább vágyunk a gyógyulásra. Vannak különféle terápiák, vannak nikotinos rágók, elektromos cigik, stb. Szerintem a biorezonancia a legjobb, mindenkinek ajánlom. Kb. ötezer forint és vége a kínnak. Utána pedig megnő a futókedvünk, a futóteljesítményünk és ha futunk, a visszaesés esélye is kicsi: Egy kutatás vizsgálta a cigit letevőket, hogy csökkenti-e az első három hónapban történő visszaesés esélyét a sport: a sportoló leszokók 80%-a nem lett visszaeső, míg a nem sportolóknál csak 50% volt az arány.

Források:

http://www.mozgasvilag.hu/hir/dohanyzas_es_sport

http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/2410/amikor-a-maratonfutas-sem-ved

http://www.vitalland.hu/dohstop

http://www.dohanyzas.hu/index.php?p=gyik

http://sportpszicho.blog.hu/2011/02/18/a_sport_meg_a_dohanyzas

http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/383/mit-tartalmaz-a-cigaretta

http://shop.builder.hu/cikkek.htm4?id=426

http://shop.builder.hu/cikkek.htm4?id=422

http://www.runnersworld.de/gesundheit/rauchen-und-laufen-geht-das.52558.htm

http://www.joggen-online.de/gesundheit/gesund-leben/rauchen-schaedigt-die-gesundheit-und-beeintraechtigt-die-laufleistung.html

http://www.dkfz.de/de/tabakkontrolle/download/Publikationen/FzR/FzR_Sport_und_Rauchen_ein_Widerspruch.pdf

http://coachjoeenglish.wordpress.com/2008/03/25/training-what-is-the-impact-of-smoking-on-runners/

http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/3582_a_szervezet_sejtpusztulasra_adott_valasza_a_regeneracio

Láthatáron a második maraton

Már megint úgy várom a maratont, mint egy kismama a szülést... Megint egy felkészülési folyamat végéhez értem és már csak két hét van hátra a rajtig. Már lefoglaltam a szállást, kinéztem az odautat, fejben már némileg átzongoráztam, hogy mi hogyan lesz majd március 23-án a Maratonfüreden.

A második maratont sem kéne félvállról venni

Ismét egy becsülettel elvégzett  - bár ezúttal rövidebbre sikerült - felkészülési időszak végén vagyok, még ha most nem is futottam annyit, mint az első maraton előtt. Novemberben csak könnyed, rövid távokat futottam, decemberben pedig édeskeveset futottam, majd pihentem 3 hetet, amikor is futás helyett inkább a zserbó-, töltöttkáposzta- és szaloncukorhalmok kötötték le a figyelmemet.Január elején hosszas vacilálás után elhatároztam, hogy benevezek a Maratonfüredre és innentől kezdve újra érdemben nekiálltam a felkészülésnek, ami így csak két hónapnyira zsugorodott. Agyban sem foglalkoztam olyan sokat a maratonnal, mint múltkor, mert már viszonylag rutinosnak érzem magam és úgy érzem, megfelelően sokat tudok a témáról. Ennek ellenére semmiképp nem akartam/akarok abba a hibába esni, hogy a második maratonomat félvállról veszem, hiszen ez a 42 km másodszorra is egy nagyon komoly kihívás és fizikai próbatétel lesz. Tudom, hogy alázattal kell viszonyulbi ehhez a távhoz. Így edzéstervet barkácsoltam a futanetes edzéstervekből: kreáltam egy személyre szabott tervet, ami a lehetőségeimhez és az elképzeléseimhez igazodik. Ez csak iránymutatás volt, csak úgy nagyjából tartottam be. Úgy érzem, elegendő kilométer van megint a lábamban. Nem célom az őszi időeredményem megdöntése, hanem csak egy jó hosszút futni a Balaton-parton, gyönyörködni a magyar tengerben és a tájban, aztán boldogan beérni a célba Balatonfüreden.

Badacsonyból indulunk

A lábam emlékszik a távokra

Az a tapasztalatom, hogy sorozatos  rövid távok (általában csak 7-10 km két hónapon át) majd egy hosszabb pihenő (értsd: nulla futás majdnem egy hónapig) után is hamar ráállt a lábam ismét a hosszútávokra. A hétvégi távokat ezúttal is fokozatosan emeltem fel 36 km-ig, és semmi komolyabb problémám nem volt ezzel, viszonylag könnyedén mentek a távok. Mintha a lábam emlékezett volna a tavalyi hosszútávokra. Mintha emlékezne a testem, hogy hogy is kell csinálni ezt a hosszútávfutást: „Aha, szóval most 25 km-t futunk.. Nézzük csak, hogy is kell ezt csinálni... folyadékháztartás, energiabeosztás, bírható tempó.. igen, már emlékszem, hogy is kell, beprogramozom és mehetünk is!” Mivel a hosszú, kitartó futás egy része (nagy része) fejben dől el , ezért nagy szerepe van a tárolt emlékeimnek, tapasztalatoknak, tudásnak. De ezen kívül mintha az izmok, ízületek is tudnák, hogy mi a dolguk ilyenkor. Kellemesen meglepő volt, hogy a vártnál sokkal könnyebben sikerültek a januárban-februárban futott hosszútávok. Ez a jövőre nézve is biztató lehet: talán ha évekig rendszeresen kocogtál, futottál, akkor a kihagyás (pl. szülés) után is hamar vissza lehet szokni a futás világába. Talán olyan ez, mint amikor rinyálsz, hogy jaj de elfelejtettél egy nyelvet, mert rég foglalkoztál vele, mire mindenki azt mondja, hogy „nyugi, csak kezdj el ismételni és minden gyorsan vissza fog jönni”.

Nézzük csak.. Hogy is kell futni?

Már csak a tempót kéne gyakorolni

Mivel eddig csak érzésre futottam, nem vittem órát, csak kellemesen, lazán futottam, ezért nem igazán tudom, milyen időeredményre számíthatok. Csak jóleső tempóban futottam és örültem, hogy újra élvezhetem a futást, mert a tavalyi nyárvégi, őszi térdproblémáim 90%-ban megszűntek. (Részben az  ArthroGuardnak köszönhető.) Igaz, az első maraton előtt se nagyon foglalkoztam az időméréssel, hanem szintén csak az utolsó egy-két hétben lőttem be valamiféle körülbelüli időeredményt, amit szerettem volna lehetőleg megközelíteni. Aztán a vártnál sokkal könnyebben és jobban ment a tempó tartása és 3:47-es időt futottam. Most szerintem a rövidebb felkészülési időszak miatt belassultam, no meg a csúszós, havas, latyakos,téli utak, a hideg idő, a hó vagy az eső sem kedveztek a gyorsabb futásnak. Vagy ha a körülmények adottak is voltak, akkor sem csináltam sajnos iramjátékos edzéseket vagy sprinteket a lustaságomból adódóan... Hát most már késő bánat... Ezen kívül az őszi testsúlyomhoz képest van rajtam most egy kis plusz (1-1,5 kg), ami szintén belassít. A szintkülönbségekből is adódhat további lassulás és könnyen lehet, hogy jön valami jó kis szélvihar vagy egy kis tavaszi zuhé. Nem beszélve arról, hogy itt nem lesz olyan fantasztikus szurkolóseregem, mint az őszi maratonon: most csak egy kísérő jön velem. Mindezt összegezve: most (jelentősen) rosszabb időeredményre számítok. Nincsenek illúzióim, de azért a következő két hét fennmaradó néhány rövid futásán majd tesztelem a tempómat. Csak hogy képben legyek...

Még jöhet néhány időmérő edzés

Fejben előre lefutom a maratont

A mentális felkészülis is finisbe érkezett tehát. Kezdek egyre többet foglalkozni a maratonnal, szállás és oda-visszaút szervezése, kajálás tervezgetése, az útvonallal való barátkozás. Újra átnézem majd ezt a blogot is, mert itt tárolom a saját tapasztalataimnak és az összeszedett okosságoknak egy jelentős részét. Utánanézek még egyszer és alaposabban az útvonalnak, eltervezem, milyen cuccban futok, mit viszek magammal és a maradék kérdésemet felteszem a szervezőirodának. Megpróbálok mindenre gondolni és fejben minden eshetőségre felkészülni. Aztán hipp-hopp egyszer csak itt lesz a március 23-a...

Gondoljuk csak át ezt a maratont...

Én inkább minimalista leszek!

Napsütésből lámpafénybe Asics Gel 3030-cal

„Ebben fogod lefutni a maratont” – jelentette ki határozottan az eladónő, amikor megvettem az Asics Gel 3030-at. Mire én: „Hát ez egyáltalán nem biztos, sőt! A GT 2170 akkora szívás volt az elején, hogy két hónap kellett, míg beleszoktam. Ha a Gel 3030 is véletlenül ilyen gáz lenne az elején, akkor maradok a mostanra természetesen már jól bejáratott (sőt kitaposott) GT 2170-nél.” Hát jelentem, nem maradok a réginél.

Tegnap ugyanis lefutottam az utolsó „nagyonhosszútávot” életem második maratonja előtt. Ez egyben az új futócipőm hosszútávos tesztje is volt: 36,5 km. Az eddig lefutott 17, 11, 10,5 és 10,5 km gond nélkül sikerült, semmi fájdalom, égő érzés vagy vízhólyag. Na de ezek nem nevezhetők hosszútávnak. Így még mindig nem bíztam a cipőben. Tegnap aztán a szikrázó napfényben elindultam a hétvégi hosszútávra. Nem jellemző rám, de ezúttal nem határoztam meg, hogy mennyi futok. „Majd ahogy bírom meg ahogy a cipő bírja. Hisz a héten már jócskán teljesítettem.Úgy 25 km is elég lenne, de majd meglátjuk.” És csak jöttek a körök és jöttek. Igaz, úgy 30 km-nél már rendesen elfáradtam, de összeszedtem magam és még rádobtam egy pár km-t, így 36,5 km körül lett a vége. Gyönyörű, tavaszi napsütésben kezdtem el futni, aztán teltek az órák és egyszer csak alkonyodni kezdett, színesedett az ég alja, végül egészen besötétedett és kigyulladtak a lámpák és a Margit-híd csodálatos kivilágítása is tündökölni kezdett. Egy kicsit ugyan megdöbbentem megint, hogy mennyi időt áldozok a futásra, ami időnként enyhe lelkiismeretfurdalást okoz, de azzal nyugtattam magam, hogy most már úgyis visszaveszek a kilométerekből, hiszen három hét múlva maraton. Tény, hogy talán sosem futottam ennyit nyolc nap alatt, mint most – és ebben biztosan része van az új futócipőnek is: csaknem 86 km-t futottam és semmi bajom, tök jól érzem magam. (Jó, a tegnapi hosszú miatt némileg érzem a térdem, de ez el fog múlni pár nap alatt.)

Két fontos kérdésre adott választ a tegnapi hosszúfutás: egyrészt most már szinte biztosra vehetem, hogy jól fogok futni és célba fogok érni a maratonon, másrészt azt is tudom, hogy nyugodtan futhatok az új futócipőmben, nem lesz itt semmi probléma. (Pedig ez rizikós dolog, egyik alaptétel ugyebár, hogy nem futunk maratont új holmikban, pláne nem új futócipőben. Igaz, addigra egy hónapos lesz ez a cipő, de az én szememben még mindig új cipőnek fog számítani.) Elfáradtam tegnap, de elégedett vagyok magammal és a cipővel. Megnyugvással tölt el, hogy megfelelő kilométerszám van a lábamban és megfelelő futócipő a lábamon. Azt hiszem, az Asics nem sokszor dobott piacra félresikerült cipőket, de amikor mégis így történt, akkor én jól belefutottam: a GT 2170-ről van szó, amiről már korábban is írtam. A kellemetlen tapasztalat ellenére maradtam a márkánál, amit az első futócipőm miatt annak idején annyira megszerettem és amiről csak jót hallottam másoktól. És jól tettem: az Asics Gel 3030 szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket: probléma nélkül futottam rövidebb-hosszabb távokat, havas latyakban, aszfalton, rekortánon, kitaposott földes és kavicsos úton.  Igaz, a rekortánon való futást néha már túl puhának éreztem, így sokszor inkább mellette futottam. Az is igaz, hogy továbbra is fenntartom, amit az első kipróbáláskor tapasztaltam: a sarokrész icipicit jobban is tarthatná a lábamat – de csak nüanszokról van szó: az is lehet, hogy ez az én lábfejem miatt van. Terepfutásra nem alkalmas a cipő, maximum nagyon egyenletes és viszonylag sík terepre. Eddigi tapasztalataim alapján tehát összességében ez egy frankó cipő, amit a normál vagy pronáló lábú hosszútávfutóknak ajánlok, akik sokat futnak aszfalton vagy kemény talajon.

Ingyenes futóverseny a Hajógyári szigeten

Fuss ingyen egy félmaratont 

a „Mozdulj rá!” óbudai futófesztiválon!

Időpontja: 2013. április 7.

A verseny fővédnöke: Tóth Tamás, kétszeres ezüstérmes paralimpikon úszó

A verseny védnöke: Bús Balázs, Óbuda- Békásmegyer Önkormányzat Polgármestere

Versenyközpont, rajt/cél, öltöző, WC, frissítőállomás: Hajógyári-sziget, K-híd (a parkolónál)

Megközelítés: A Batthyány tér és Szentendre v. Békásmegyer között közlekedő HÉV Filatorigát megállója 

Rajtok és távok: 

9.30 h – 3,5 km

10.30 h – 7 km

12.00 h – Félmaraton

Nevezési díj:NINCS. A részvétel ingyenes, csak regisztrálni kell.

Nevezés:a regisztrációs oldal kitöltésével 2013. március 25-ig lehet nevezni. Helyszíni nevezés nincs.

A regisztrációs oldal ITT található.

A nevezés tartalmazza a frissítést és a chip-es időmérést.

A chip a rajtszám hátoldalára lesz ragasztva.

Frissítés a rajt/cél területén lesz, tehát körönként (1 kör =3,5 km) lehet frissíteni.

Lesz orvosi szolgálat, biztosított útvonal és a versenyhez kapcsolódó programok, pl. minden induló részt vesz az eredményhirdetés utáni ajándéksorsoláson. A Szent Margit Rendelőintézet ingyenes szűrővizsgálatokat tart a helyszínen. (BMI, testsúly, testmagasság, hasi körfogat, vérnyomás, pulzus) 

Rajtszám átvétele: 

A verseny előtti héten 2013.április 3-4. között reggel 8:00 h és délután 16 h között, a Budapest 1037 , Laborc u 2. szám alatt. Aznap a helyszínen is át lehet venni (ha jól értem), de az egyes távok rajtja előtt fél órával a rajtszámfelvételt lezárják. 

Öltöző, WC: 

Öltöző: A Hajógyári-szigeten a rajt/cél mellett felállított sátorban.

Mobil vécé a versenyközpontban lesz.

Értékmegőrzés nem lesz.

Díjazás:3,5 km-en és a 7 km-en: nemenként 1-3. helyezett. Félmaratonon: nemenként 1-3. helyezett; korosztályonként: 16-24 évesek, 25-39 évesek és 40 fölöttiek

További információk (pl. szintidők, parkolás) az ITT letölthető versenykiíráson olvasható.

Telefon: 1-388-9770 

e-mail: titkarsag@obudasport.hu