Láthatáron a második maraton

Már megint úgy várom a maratont, mint egy kismama a szülést... Megint egy felkészülési folyamat végéhez értem és már csak két hét van hátra a rajtig. Már lefoglaltam a szállást, kinéztem az odautat, fejben már némileg átzongoráztam, hogy mi hogyan lesz majd március 23-án a Maratonfüreden.

A második maratont sem kéne félvállról venni

Ismét egy becsülettel elvégzett  - bár ezúttal rövidebbre sikerült - felkészülési időszak végén vagyok, még ha most nem is futottam annyit, mint az első maraton előtt. Novemberben csak könnyed, rövid távokat futottam, decemberben pedig édeskeveset futottam, majd pihentem 3 hetet, amikor is futás helyett inkább a zserbó-, töltöttkáposzta- és szaloncukorhalmok kötötték le a figyelmemet.Január elején hosszas vacilálás után elhatároztam, hogy benevezek a Maratonfüredre és innentől kezdve újra érdemben nekiálltam a felkészülésnek, ami így csak két hónapnyira zsugorodott. Agyban sem foglalkoztam olyan sokat a maratonnal, mint múltkor, mert már viszonylag rutinosnak érzem magam és úgy érzem, megfelelően sokat tudok a témáról. Ennek ellenére semmiképp nem akartam/akarok abba a hibába esni, hogy a második maratonomat félvállról veszem, hiszen ez a 42 km másodszorra is egy nagyon komoly kihívás és fizikai próbatétel lesz. Tudom, hogy alázattal kell viszonyulbi ehhez a távhoz. Így edzéstervet barkácsoltam a futanetes edzéstervekből: kreáltam egy személyre szabott tervet, ami a lehetőségeimhez és az elképzeléseimhez igazodik. Ez csak iránymutatás volt, csak úgy nagyjából tartottam be. Úgy érzem, elegendő kilométer van megint a lábamban. Nem célom az őszi időeredményem megdöntése, hanem csak egy jó hosszút futni a Balaton-parton, gyönyörködni a magyar tengerben és a tájban, aztán boldogan beérni a célba Balatonfüreden.

Badacsonyból indulunk

A lábam emlékszik a távokra

Az a tapasztalatom, hogy sorozatos  rövid távok (általában csak 7-10 km két hónapon át) majd egy hosszabb pihenő (értsd: nulla futás majdnem egy hónapig) után is hamar ráállt a lábam ismét a hosszútávokra. A hétvégi távokat ezúttal is fokozatosan emeltem fel 36 km-ig, és semmi komolyabb problémám nem volt ezzel, viszonylag könnyedén mentek a távok. Mintha a lábam emlékezett volna a tavalyi hosszútávokra. Mintha emlékezne a testem, hogy hogy is kell csinálni ezt a hosszútávfutást: „Aha, szóval most 25 km-t futunk.. Nézzük csak, hogy is kell ezt csinálni... folyadékháztartás, energiabeosztás, bírható tempó.. igen, már emlékszem, hogy is kell, beprogramozom és mehetünk is!” Mivel a hosszú, kitartó futás egy része (nagy része) fejben dől el , ezért nagy szerepe van a tárolt emlékeimnek, tapasztalatoknak, tudásnak. De ezen kívül mintha az izmok, ízületek is tudnák, hogy mi a dolguk ilyenkor. Kellemesen meglepő volt, hogy a vártnál sokkal könnyebben sikerültek a januárban-februárban futott hosszútávok. Ez a jövőre nézve is biztató lehet: talán ha évekig rendszeresen kocogtál, futottál, akkor a kihagyás (pl. szülés) után is hamar vissza lehet szokni a futás világába. Talán olyan ez, mint amikor rinyálsz, hogy jaj de elfelejtettél egy nyelvet, mert rég foglalkoztál vele, mire mindenki azt mondja, hogy „nyugi, csak kezdj el ismételni és minden gyorsan vissza fog jönni”.

Nézzük csak.. Hogy is kell futni?

Már csak a tempót kéne gyakorolni

Mivel eddig csak érzésre futottam, nem vittem órát, csak kellemesen, lazán futottam, ezért nem igazán tudom, milyen időeredményre számíthatok. Csak jóleső tempóban futottam és örültem, hogy újra élvezhetem a futást, mert a tavalyi nyárvégi, őszi térdproblémáim 90%-ban megszűntek. (Részben az  ArthroGuardnak köszönhető.) Igaz, az első maraton előtt se nagyon foglalkoztam az időméréssel, hanem szintén csak az utolsó egy-két hétben lőttem be valamiféle körülbelüli időeredményt, amit szerettem volna lehetőleg megközelíteni. Aztán a vártnál sokkal könnyebben és jobban ment a tempó tartása és 3:47-es időt futottam. Most szerintem a rövidebb felkészülési időszak miatt belassultam, no meg a csúszós, havas, latyakos,téli utak, a hideg idő, a hó vagy az eső sem kedveztek a gyorsabb futásnak. Vagy ha a körülmények adottak is voltak, akkor sem csináltam sajnos iramjátékos edzéseket vagy sprinteket a lustaságomból adódóan... Hát most már késő bánat... Ezen kívül az őszi testsúlyomhoz képest van rajtam most egy kis plusz (1-1,5 kg), ami szintén belassít. A szintkülönbségekből is adódhat további lassulás és könnyen lehet, hogy jön valami jó kis szélvihar vagy egy kis tavaszi zuhé. Nem beszélve arról, hogy itt nem lesz olyan fantasztikus szurkolóseregem, mint az őszi maratonon: most csak egy kísérő jön velem. Mindezt összegezve: most (jelentősen) rosszabb időeredményre számítok. Nincsenek illúzióim, de azért a következő két hét fennmaradó néhány rövid futásán majd tesztelem a tempómat. Csak hogy képben legyek...

Még jöhet néhány időmérő edzés

Fejben előre lefutom a maratont

A mentális felkészülis is finisbe érkezett tehát. Kezdek egyre többet foglalkozni a maratonnal, szállás és oda-visszaút szervezése, kajálás tervezgetése, az útvonallal való barátkozás. Újra átnézem majd ezt a blogot is, mert itt tárolom a saját tapasztalataimnak és az összeszedett okosságoknak egy jelentős részét. Utánanézek még egyszer és alaposabban az útvonalnak, eltervezem, milyen cuccban futok, mit viszek magammal és a maradék kérdésemet felteszem a szervezőirodának. Megpróbálok mindenre gondolni és fejben minden eshetőségre felkészülni. Aztán hipp-hopp egyszer csak itt lesz a március 23-a...

Gondoljuk csak át ezt a maratont...

Én inkább minimalista leszek!